Megharapva
Két lyuk tátong nyakam szélén.
Élénk vörös patak dagad,
akad, ragad bele fehér,
nemrég kapott pólómba e vér.
Szerettem pedig a pólót.
Sok jót, kényelmet adott.
Fagyott, halott szemmel nézem
a vörös fertőt a fehéren.
Azok az átkozott fogak!
Tolakodva rágják vénám.
Bénán, némán elviselem,
hogy vérben ázik viseletem.
Meg az az áradó vörös!
Ködös, kongó üres fejem
s testem tehetetlen nedve,
mindent, mi szép betemetve.
-Vörös Gergő