Sziasztok! Emma vagyok, de a legtöbben TóthEma-ként ismerhettek, nagyon kreatív becenév, tudom. Jászberényből jöttem, ami egyesek szerint a világ közepe, mások szerint viszont „csak” a Jászság fővárosa. A gimi elvégzése után egyből jöttem is a második legkirályabb fővárosba, és azóta csak a covid idejére hagytam hátra szeretett kis szobámat.
2018 óta vagyok a koli lakosa, azóta kisebb-nagyobb szünetekkel próbálom az infó bsc-t elvégezni, bár ha minden igaz ebben a félévben végre megszerzem a diplomámat!!!
Első éveimben elég inaktív és visszahúzódó voltam a koliban, bár a Bolyai Club így is befogadott <3 Fél éven keresztül nem mertem lemenni a klubba egyedül, csak a hétfői megbeszikre jártam, hiába éreztem jól magam a társaságukban, majd egyszer véletlenül vasárnap mentem le, és el kellett játszanom, hogy tudatos volt a döntésxddd Innentől kezdve már sikerült feloldódni, és oszlopos tagja lettem minden klubos munkának, eseménynek.
(szóval, ha te, kedves olvasó még csak most kóstolgatod a klubbozás fogalmát, vigyázz mert csak egy elnézett dátumnyira vagy attól, hogy az életed szerves része legyen!)
Később viszont egyre többet vettem részt kolis eseményeken, elkezdtem megszeretni, hogy mennyi érdekes emberrel lehet találkozni és beszélgetésben részt venni a cigizőkben és a büfében.
Az első Showhajtásom egészen hamar volt a klubba kerülésem után, de egyből elnyerte a szívem, hónapokon keresztül csak erről beszéltem otthon. Talán ezért is indultam a főszervezőségnek tavaly, és szerintem a nehézségek ellenére nagyon jól sikerült megcsinálnunk az eseményt! (szóljatok, ha nem, eddig mindenki hazudott, hogy ne érezzem rosszul magam)
Ha már eseményekről van szó, meg klubokról , meg hát elvégre ez egy újság a BN-ről, mesélnék kicsit a kapcsolódó élményeimről is:D
Nem kertelek, mondjuk ki: 2018-ban még nem volt ekkora barátság a klubok között. Ha ezt túlzásnak érzitek, akkor azt mondom inkább, hogy bolyaisként nem éreztük nagyon a barátságot. Sok év háttérmunkája és millió beszélgetés eredménye az, hogy ma itt állunk egymás mellett, minden nap együtt lógunk, nem törődve azzal, hogy ki milyen klubból származik.
Az első BN-em előtt ezt el se tudtam képzelni, viszont akkor egy hétre elástuk a csatabárdot, összebarátkoztunk a mellettünk állókkal, együtt buliztunk egy héten át.
Emlékszem második évemben mennyire meglepett, mikor a nevemen szólítva köszöntek, mondták, hogy vegyek a kirakott cuccokból, miközben a fejemben én egy kis senki voltam.
Ekkor döntöttem úgy, hogy szeretnék az érdekképviseletben is részt venni, hogy még jobb hely legyen a koli! Azóta számtalan kérvényeteket érvényesítettem már és rengeteg nagyon fontos vitában részt vettem, pl hogy piros legyen a kuka az A-ban vagy váltakozzanak a színek szintenként. (jó amúgy ekkor még pont nem voltam ott, de ez a legviccesebb, ami eszembejutott)
Na hagyjuk az uncsi életem és beszéljünk a vámpírokról!! Team Edward omgg
Az én vámpír perszónám egy igazi zoomer, twilight fanból lett véletlenül vámpír, úgyhogy még sokat kell tanulnia, hiszen nem minden úgy van, mint az alkonyat filmekben… Tiktok függő és agyára megy a másik két társának (Főleg Szabinak, aki egyáltalán nem ért a technológiához, mivel egy boomer). Roziékat könnyedén rábeszéltem, hogy lakjunk a koliban, hiszen a legtöbb ember úgyis csak éjszaka van ébren, itt lehet lenni 6-8 évig is anélkül, hogy bárkinek gyanús lenne, utána meg cserélődnek az emberek, szóval teljesen ideális lét egy vámpírnak!